Mi lenne, ha a nők uralnák a világot?

2020. március 29. - gaborszakacs

Ezt az igencsak elgondolkodtató kérdést tette fel Maria Grazia Chiuri divattervező a Dior 2020-as tavaszi couture kollekció bemutatóján. A patinás francia divatház vezető designere az ismert amerikai feminista képzőművésszel, Judy Chicagoval közösen alkotta meg a legújabb ruhasorozatát, amelyben a kreativitást és a nőiességet állították párhuzamba. A mesés ruhakölteményekben – a női test szépségének kiemelésével – a görög-római istennőket és a modern nagyvárosok öntudatos amazonjait keltették életre. Kivételes gyűjtemény kivételes nőknek! 1_348.jpg

A nők. Napjainkban már nemcsak a szerető feleség, a gondoskodó családanya, a példás háziasszony és a megbízható barátnő feladatkörében kell helyt állniuk, hanem kiváló munkaerőnek, vezetőnek, politikusnak is kell lenniük. 

A fennmaradt dokumentumok alapján jól látható, hogy egyik korban sem volt könnyű nőnek lenni, még akkor sem, ha valaki éppen egy tehetős vagy befolyásos család leánygyermekeként látta meg a napvilágot. Az ókori Egyiptom és Róma, a puritán középkor, a reneszánsz is mostohán bánt a lányokkal és asszonyokkal, a barokk féktelensége és hedonizmusa másodrendű pozícióban tartotta őket. Az iparosodás, a gazdasági fejlődés sokat változtatott a helyzetükön, az önálló karrierépítés lehetősége, az egyenjogúságért való küzdelem, a szavazati jog megszerzése és a feminista mozgalmak elindulása mind-mind reményt adtak egy szebb jövőhöz.

A nők mindig is okosak, szépek és magabiztosak voltak, az intuícióikkal és a mindent elsöprő energiáikkal az emberiség fejlődését segítették. Némelyik korban a túláradó szexualitásukkal és a telt idomaikkal, máskor a törékeny alkatukkal és a kifinomult eleganciájukkal váltak ideálokká. A művészetben a szépség és a szerelem megtestesítőiként bukkantak fel, a valaha élt legnagyobb festők, szobrászok, építészek, írók, zeneszerzők és divattervezők egy-egy valós vagy elérhetetlen nőkép – ha úgy tetszik, akkor nevezzük múzsának – köré komplett életműveket húztak fel. 

A XXI. század fejlett országaiban az úgynevezett „valódi nő” – nem szeretem ezt a kifejezést, mert minden nő igenis valódi – került előtérbe, aki a férfi egyenrangú társa – szellemi, anyagi, szociális és szexuális értelemben is –, önálló karriert épít, odaadó családanya, normál testalkatú – nem szégyelli a pluszkilóit –, emellett nyitott a világra, szókimondó, szexi és stílusos egyszerre. Ők a modern kor múzsái. Köztünk élnek, ránk mosolyognak a pénztárnál, leülnek mellénk a villamoson, megoldják a problémáinkat a telefonos ügyfélszolgálaton. Lányok és asszonyok, anyukák és nagymamák, a valódi nők. Valóságos nőerőművek.

Maria Grazia Chiuri a roppant erős női energiákba kapaszkodva alkotta meg a Christian Dior 2020-as tavaszi haute couture kollekcióját. A patinás divatház kreatív igazgatója a különleges szobrairól és installációiról ismert amerikai feminista képzőművészt, Judy Chicagot kérte fel egy közös projektre. A couture szezon előtt hat hónappal a két művész megalkotta a tematikát, ami a nőiesség ereje, a születés csodája és a női szimbólumok használata a kortárs divatban. A Dior show helyszínét a párizsi Rodin Múzeum biztosította, a kertjében felállította hatalmas fehér buborékszerű kiállítótérben egy szülőcsatornára emlékeztető folyosó vezetett a méh alakú kifutóhoz. Elképesztően izgalmas, látványos, kreatív megoldás és erőteljes kifejezési forma egy igencsak patriarchális világban!

A pogány istennők imádata, az ókori művészettörténeti alkotások és a vallási szimbólumok mind-mind felbukkantak a Dior bemutató kifutóján. Maria Grazia Chiuri a tőle megszokott hagyománytisztelettel és erőteljes vonalvezetéssel dolgozott. A görög-római istennők testalkatát és Botticelli szépségideálját vette alapul, így a test arányait és előnyös részeit kiemelve hozta létre az egyes couture kreációkat. Érdekes, hogy ezúttal nem a minták, hanem az ívek és a szabászati megoldások kaptak nagyobb hangsúlyt, a sziluetteket egy-egy ékszerrel, kiegészítővel vagy szandállal tette tökéletessé. Gyakran alkalmazott varrás nélküli kézműves technikákat, többek között a fonást, a csavarást, a hurkolást, a csomózást, ügyesen játszott a redőkkel, na meg az anyagok esésével és azok drapériaszerű leomlásával. A fátyolszerű ruhák könnyedsége, a szimmetria-aszimmetria használata, a nyakkivágások vezetése és a derék-csípő hangsúlyozása mind-mind a női termékenység ősi szimbólumaiként keltek életre. Az arany lamék, az ezüstös fényű selymek, a fehér organzák és a halványkék tüllök mellett felbukkantak egy-egy erőteljes vörös és zöld szövetek is, érzékeltetve az egyensúlyt a romantikus lélek, a szenvedély és a magabiztosság szentháromságában.

Chiuri a kifutóra érkező ruhákon túl a show helyszínére feminista feliratokkal kivarrt zászlókat és molinókat rendelt, amelyekkel a nők társadalomban betöltött helyére és szerepére hívta fel a figyelmet. "Mi lenne, ha a nők uralnák a világot?" - kérdés volt olvasható a falról lelógó legnagyobb hímzett textílián. Vajon mi történne, ha a politikában a vezető pozíciókat nők töltenék be? Hogyan alakulna a világ, ha a gazdasági élet szereplői, a cégvezetők között is csak nők lennének? Izgalmas és érdekes felvetések ezek egy olyan társadalomban, ahol a férfiak mellett a nő csak második és gyenge lehet. Az ember csupán a végletekben tud gondolkodik? Miért nem kerülhetünk végre egyensúlyba, egy új egyensúlyba, ahol a férfi és a nő egymás társai és nem egymás alárendeltjei? Irónia, felerősödött ideológiák és jövőbe tekintés egy Dior couture kollekció kapcsán, amelyben nem számít a kor, a testméret, az alkat vagy hogy éppen milyen kultúrából érkeznek a nők. Az elfogadás és a szépség ünnepe a modern istennők hatalmának megtestesülésében.

A Christian Dior 2020-as tavaszi couture kollekciója roppant nőies és klasszikus ruhákat vonultatott fel

33_16.jpg

"Mi lenne, ha a nők uralnák a világot?"

Photos: Alessandro Lucioni / Gorunway.com / Vogue

Megtalálsz a közösségi oldalakon is, lájkolj a Facebookon és kövess az Instagramon!

A bejegyzés trackback címe:

https://gaborszakacs.blog.hu/api/trackback/id/tr2215552310

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tatárfejű kutya 2020.03.31. 10:25:16

Nem véletlen, hogy az évezredek alatt nem a női uralom alakult ki a világon...a nők nem képesek hosszú távon csapatban működni és megmérgezik a légkört az állandó pitiáner hatalmi harcaikkal, amit főként egymás ellen folytatnak.

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2020.03.31. 11:57:00

Az ősi időkben a két nem teljesen egyenjogú volt, mert kölcsönösen támaszkodtak egymásra, a férfiak végezték a nehéz fizikai munkát, a vadászatot, de a nők gyűjtögettek, gondozták a gyerekeket, dolgozták fel a bőröket stb. A nők helyzete akkor fordult rosszra, amikor letelepedett az ember és megjelent a tulajdonjog és az örökösödés miatt a férfi biztosítani akarta, hogy saját utódja legyen az örökös és ezért szigorúbban fogták a nőket. Száműzve lettek a négy fal közé.
A nő semmivel sem kevesebb a férfinál.
Egyébként mindig nevetséges, amikor kopott férfiak okoskodnak a nőkről, vagy próbálnak kioktatni minket.

gyalogbaka 2020.03.31. 11:57:46

@tatárfejű kutya: Nőuralom kizárólag olyan helyeken alakulhatott ki, ahol egyszerűen nem éri meg a fáradtságot lerohanni őket, mint Pl himalájai elzárt közösségek. Minden egyes ilyan hely közös tulajdonsága, hogy szarfészkek. Nincs semmi amit érdemes lenne elvenni tőlük kivéve a földjüket, de még annak sincs értéke, mert vagy egy kibaszott nagy hegy, ahol még bányászni sem érdemes, vagy egy kopár pusztaság.
Bonobo protokoll. Ott nőuralom van. Nincsenek ragadozók. Nincsenek ellenfelek. Ha egy csimpánz csorda beszabadulna, leigáznák őket a gecibe. Ha egy wemhes nőstény jaguár beszabadulna, kiirtaná őket a gecibe.
www.bitchute.com/video/eTptH2bUrkg/
A feminizmus fullba tolja az anti maszkulin propagandát. Eredményekért lásd fentebbi bejegyzéseimet.
www.bitchute.com/video/wmWHlgu4BsI/

gyalogbaka 2020.03.31. 11:58:35

Hozzászólásod előzetes moderáció után jelenik meg...
Igen csak meg leszek lepve ha az előző két hozzászólásom mégis megjelenik...
Olyan világban élünk, ahol a tényekre való rámutatás, és a tények kimondása gyűlöletbeszéd.
Visszatérve a témára, és a felrúgott férfi és nő közötti szerepekre:
A nők saját magukat degradálták egyszer használatos maszturbációs segédeszközzé, a felső 20% számára. Mert a Bentlybe beleül, csak ha melléállsz, és kinyitod az ajtót. Aztán ha picsog, akkor kivágják, és jön a következő. Nekem a Wolkswagenbe nem szállna be, de gyönyörűen pucsít ha készpénzben kifizetem előre. És kifizetem.
Gondolj bele, nagyanyáinkat még feleségül kellett venni, ha meg akartad dugni! Micsoda idők voltak! Most meg a fiatal punci egy ebéd ára egy menő étteremben!
A feminizmus felszabadította a nőket a patriarchátus szörnyű elnyomása alól, miszerint egy igazi férfi a nőben gyermekei anyját látta. Most meg? Faszkörhinta!
De engem is felszabadított. Mert innentől nekem se kell megfelelni az évezredes férfiszerepnek. Ribancra nem húzunk gyűrűt, különben is a házasság, a nők elnyomásának szimbóleuma!

gyalogbaka 2020.03.31. 11:59:44

Igen, leszarom. Egy ebéd áráért egy közepesen puccos helyen kapok 18 évest a farkamra, szóval nem vagyok kiéhezve.
Házasság kizárva. Én tudomásul vettem hogy egyedül fogok megdögleni, viszont ezzel nem leszek egyedül. Az országban minden egyes korosztályban 20 év felett több a nő mint a férfi. A többi matematika. Nekem van jó munkám rengeteg szabadidővel, hobbym(vitorlázórepülés), saját lakás(még 5 milla), saját kocsi, majdnem perfekt angoltudás... Én már készen vagyok.
Egy nőnek akkor kell pasit fogni amíg fiatal. Mert miután megöregszik, akkor baszhatja. A korosztályomnak nem kellettem. Egy nőnek termékenységi ablaka van, egy férfinak pedig romantikus ablaka, amíg gyűrűt lehet húzni rá. Ha egy nő kifut ezekből, akkor neki lesz nehezebb. Mert nem voltam menőpasy 20 évesen. Most se vagyok az, viszont ki vagyok tömve mindennel amire szükségem van, mert bármit meg tudok venni amit csak megkívánok 1 milla összeghatárig, mert az apám nem Rotschield.
A gazdag pasik meg 60 év felett is a 20 éveseket körhintáztatják, mert megtehetik. És ha kinézel a valóságra egyszer nyitott szemmel, akkor látod hogy igazam van.
A feminizmusnak pedig nagyon záros határidőn belül vége lesz. El lesz törölve, a feministák képe pedig be lesz verve kegyetlenül, a fogaik pedig ki. Nem tudom észrevetted e, de kiürül az ország. És nem csak ez, hanem európa. A fehér nők körhintáznak, és 50 éves korukban akarnak családot alapítani, miközben a moszlimniggerek teleszülik a kontinenst.
És ott leszünk majd néhány fehér ember a sok moszlimmal szemben, a sok feminista, aki azoktól a férfiaktól várná a védelmet, akiket addig szarba se nézett. Incel légió, válóperrel kizsigereltek hadosztálya, meg ilyenek. Az incel abban a pillanatban átáll, amikor mohamed megígéri nekik a hadizyákmányként megszerzett asszonyokat. A válóperesek közül a nagyja csak áll és röhög, nyugodtan nézi végig, ahogy a niggerek megerőszakolják a ribancot aki kiforgatta a vagyonából. Maradnak a neonácik, akiket viszont legyűr a túlerő. Azt ugye vágod hogy a neonácik a legjobb esélyed egy ilyen forgatókönyvben? Az pedig igencsak patriarchális lesz ha mégis győznek! A túlélő maradék fehér férfi elosztja a maradék fehér nőket, és befogja őket szülni, és amelyik nem hajlandó, az akkor is fog. A különbség mindössze annyi, hogy valamennyi tiszteletet azért fog kapni a náciktól a fehér bőre miatt, nem úgy mint azok a fehér lányok akiket a niggerek igáznak majd le, és adnak oda a hit harcosainak jutalmul.
A csónakok csak jönnek, és miközben a fehér nők nem szülnek, Fatima és barátosnéi 8 gyermekes családmodellel készülnek a harcra a prófétaparancsa szerint: Ha a moszlimok gyengék, akkor betelepedéssel és demográfiával kell vívni a dzsihádot. Majd ha a moszlimok erősek, akkor pedig erővel meghódítani a területet.
Menj ki bármelyik angol, francia, holland nagyvárosba, és járj egyet a külső kerületekben.
Most pedig eldöntheted hogy mit csinálsz: Becsukod a szemed, befogod a füled, és énekelsz hogy"sálálálálá mindenrendben", vagy fogod ezt a blogot, és használod valami értelmesre az olvasottságodat, és fehérellenes, családellenes propaganda, valamint femiista hazugságok helyett terjeszted a mielőbbi férjhezmenést és gyermekszülést, mert az idő fogy.

gyalogbaka 2020.03.31. 12:00:03

Mit akar egy nő? Egy olyan férfit, aki mellett gyenge nő lehet.
Akármennyire is tolják az erős és független nő legendáját, de azok is egy olyan erős férfit akarnak aki mellett megélhetnék nőiességüket.
Mi történik akkor amikor engedjük nők tömegeit szabadon rohangálni a vállalati faroklétrán, feljebb és feljebb szopva magukat a hatalomba?
Itt jövünk rá, hogy ezeknek semmi nem elég.
Aelon musk: Elvált. A vasember. A rakétaember. Mert a ribancának nem volt elég sikeres és férfi.
Jeff Bezos: Amazon alapító. AZ Amazon. A nője lépett a pénzével, mert faszkörhintáni támadt óhaja, és az ultrasikeres férjecskéje nem volt elég.
Mit lát az egyszerű férfi? Nőuralom van. A családi bíróságon az anya garantáltan megkapja a gyerekeket, a gyerektártást, a vagyon felét, és amerikában az asszonytartást is. Az asszonynak gyakorlatilag kemény drogfüggőnek és aktív bűnözőnek kell lennie gyermekveszélyeztetési múlttal hogy ne kapja meg a gyereket, de még akkor sem biztos.
Nőuralom van:
www.youtube.com/watch?v=6X6q5QqQ3VU
A férfiak pedig levonják a tanulságot
FUCK THIS SHIT, I'M OUT
Kabbe gyíkok, én leléptem.
Aztán pedig kezdődik a picsogás:
blogs.timesofisrael.com/where-have-all-the-good-men-gone/
Hová lettek az igazi férfiak?
Régen megvoltak a női szerep, és a férfi szerep.
Ti nők ezt az elrendezést felrúgtátok, és elkezdtetek férfit játszani, és őrjöngve követelni a jogokat, amiket sosem lett volna szabad megkapnotok. Nem érted? Pedig most is van a társadalomnak olyan rétege aminek nincsen pl szavazati joga. Igen van: A 18 év alattiak. Ez nem azt jelenti hogy őket kizsákmányoljuk, vagy rosszul bánunk velük. Ez azt jelenti, hogy gondoskodva van róluk, és amikor hisztizik hogy ő mire szeretné költeni a szülei pénzét, akkor a hisztije senkit sem érdekel. Talán adjunk nekik jogot arra hogy eldöntsék hogy a szüleik pénzét akkor is vidámparkra meg fagyira költsék? Igen, mert 3 gyerek az már több mint 2 szülő, és demokratikusan megszavazták.
A nők pedig megszavazzák maguknak a férfiak pénzét, miközben mindenféle korlátozást szavaznak a férfiak ellen:
Mi a zaklatás? Ha egy olyan férfi merészel közeledni, aki nem üti meg a mércémet.
Mi az elnyomás? Ha nem kap a nő ingyen pénzt, mikor nincs munkája.
Az egyedül álló dolgozó férfi adójából.
Hogy aztán továbbra is faszkörhintázhasson amíg szét nem esik a körhinta. Lásd linkelt anyag.
Gyermek nincs, viszont van 100 millió moszlimnigger wannabe "menekült", most még a határainkon túl, akik majd megszavazzák a SHARIA jogot amint lehetőségük lesz rá, mert náluk az asszony neve kuss, és 6 gyermekes család modellel működnek, lesznek elegen hozzá.

Az asszony olyan mint a termőföld. Férje/tulajdonosa akkor és úgy szántja fel ahogy kedve tartja. Mohamed.

És ott az egyedül álló nő nem fog majd segíjkét kapni. Majd kénytelen lesz férjhez menni az első olyanhoz, aki hajlandó lesz őt megtűrni a házában.
Szopni fog, szülni fog, és háztartást vezetni. Mert ha nem , akkor az asszony testi fenyítése megengedett.
Ha a nyugati civilizáció nem elég jó, és mindenképpen muszáj szétverni a feminizmussal, akkor majd lesz SHARIA.
Émmeg leszarom

gyalogbaka 2020.03.31. 12:00:04

Valamint beszéljünk még a nővédelmi törvényekről:
nemi erőszak?
Igen, tudjuk, ebben a mai világban már minden nemi erőszak.
youtu.be/BXR_jXvYegI Status rape
Ha hatalmi helyzetben vagy, akkor az nem lehet közös megegyezéses kapcsolat, szóval erőszak. Ha pénzed van a nőnek meg nincs, akkor erőszak.

Megérinteni egy nő könyökét is erőszak:
youtu.be/5d0OU5m6zkQ
Gyakorlatilag, ha olyan nőhöz mersz közeledni, aki számára nem ütöd meg a mércét, akkor az már erőszak.

Mindeközben ezek az erős és független nők, akik azt csinálnak a testükkel amit akarnak, nm szülnek. Még a cigányok 6+gyermekes családmodelljével sincs meg a 2.0 gyermekszülési ráta, márpedig a puszta stabilitáshoz kellene a 2.2. 10 nőnek 22 gyermeket KELL szülnie, különben kiürül az ország. Mindeközben innen kissé délebbre Alinak isten adta joga akkor és úgy erőszakolni a hadizyákmányát és a feleségét ahogy neki jól esik, mert "az asszony olyan mint a szántóföld, amit a férje úgy szánt fel ahogy akar"
Náluk meg túlnépesedés van. Nem udom megy e a matek.
Nem látom azt a kimenetelt, ahol a nőknek nem lesz beverve az arca. Vagy az iszlám harcosok fogják kiverni a fogaikat a saját férfi családtagjaik hulláin, mert akkor majd nem tud fogazni, vagy a maradék győztes fehér férfi fogja helyretenni őket de kegyetlenül, mert a háború után kelleni fog a létszám, és akkor senkit se fog érdekelni hogy melyiknek mennyire fáj a feje ha szülőképes korban van, valamint az is kibaszottul biztos, hogy ezek a háborús veteránok nem fogják a kevés maradék erőforrást feminista hülyeségekre költeni, hanem kihajtják az erős és független nőket dolgozni, ha már úgy érzi hogy ér annyit mint egy férfi.
Ahogy egy zuhanó repülőgépen nincs ateista, úgy háborúban sincsenek feministák.
És ezt már ők is érzik:
voiceofeurope.com/2019/01/swedish-female-yellow-vest-speaker-put-feminism-on-hold-for-10-20-years-and-reinstate-the-patriarchy/
Beengedték Ahmedet, és szembe jött a valóság. A nemi erőszakot jelenteni, ha barna az elkövető: Iszlamofóbia s rasszizmus.
Angliában 20 éven keresztül erőszakolták a pakik a gyermeklányokat. Felemlegetni: Rasszizmus.
444.hu/2014/09/10/igy-hunyt-szemet-16-evig-egy-angol-kisvaros-1400-ott-elo-kamasz-megeroszakolasa-felett
És nekem nem kell tennem semmit, azért hogy ez az egész rendeződjön. Megoldja ezt a természet. Anglia és franciaország már menthetetlen, 20 év múlva iszlám világ lesz. Németország és spanyolország kérdéses, ha az iszlám forradalom átcsap francia területről, akkor ők is elvesztek. Mi meg itt állunk népesség nélkül, mert a sok kis hercegnő még 40 évesen is válogat, várja Mr Tökélyt.. Szóval a majdani aktuális kormány vagy beveri a feministák arcát és beindítja a népszaporulatot bármi áron, vagy lerohannak minket a gecibe. 3. út nincs. Vagy szaporodik a magyar, vagy jön Ahmed, és ő csinál majd gyermeket a lányodnak. Csak azt nem látom, hogy a feminizmus hogyan marad fent, mert a feminizmus önmagát felszámoló elmebaj. Az a férfi akinek nem jut punci, halál nyugodtan fogja végignézni az inváziót. Miért is menjen harcolni? Talán az asszonyért és a gyermekei jövőjéért? Mert ali ide azért jön. Hogy gyermeket csináljon egy fehér nőnek.
Vannak a magasztos elvek, meg van a valóság.
A demográfia minden, a matematikával nem lehet vitatkozni, a fal pedig továbbra is legyőzetlen. A FAL nem szed túszokat, és nem könyörül.
A FAL előtt egy nő bármely férfit megkaphatja. A FAL után meg örülhet ha valami lúzer egyáltalán ránéz.
A FAL a természet jelzése a férfiak felé: Erre a nőre ne pazarold az energiádat, az a nő nem fog gyermeket szülni neked, mert öreg.
A nők húspiaci értékét kizárólag a szépségük, vagyis a termékenységre, és egészségre utaló jelek határozzák meg: Egészséges gyermeket képes e szülni?
Egy férfi piaci értékét a vagyona, és a státusza határozza meg. Minden más huszadlagos.
Ez van. Én ezt tudomásul vettem, belőttem a prioritásaimat, és azt csinálok amit akarok.
Melós vagyok, annyira nincs jó bérem, de azzal ahogy fentebb leírtam: Nem pazarlom, beosztom, egészségesen élek, szabad vagyok. Akkor, úgy, és oda mehetek ahova csak akarok, azt csinálok amit csak lehet, de a pináért fizetni kell. És az hogy két felnőtt ember közös megegyezéssel szolgáltatást ad pénzért/fizet szolgáltatásért, az nem erőszak.
Valamint igyekszem pozitív élményt hagyni a lányokban, mert nem vagyok agresszív állat. Nekem is van férfibüszkeségem, és kihívás hogy ő is élvezze amennyire lehet.

Erős és független nő vagy, aki ér annyit mint egy férfi, nincs szükséged az én mérgező férfiasságomra hogy megvédjelek.
Fish needs a bicycle like women needs man.
Úgy kell a nőnek a férfi, mint bicikli a halnak.
Igen most pedig majd rájöttök, hogy ketten is lehet ezt játszani.
A lényeg, hogy a problémáid megoldásában nekem ne legyen semmi szerepem, se tevékenyen, se pedig anyagilag/adómból. Ha én képes vagyok összecsomagolni és újrakezdeni másutt, akkor te is, nincs szükséged állami pénzekből fenntartott menedékre, mert nekem se jár.

Erős független nő vagy, oldd meg.

szánmonoxid 2020.03.31. 20:19:23

@Gamma Leonis:
A nők ezt gondolják.
A valóság ellenben teljesen más.

@gyalogbaka:
"Ha egy wemhes nőstény jaguár beszabadulna, kiirtaná őket a gecibe."
Nem hiszem, hogy egy jaguár csak ezért átúszná a Csendes- vagy az Atlanti-óceánt, pláne "wemhesen", hogy átjusson Amerikából Afrikába.
A Wolkswagent és a Bentlyt már nem is említem. Idegen szavakat véletlenül sem sikerült helyesen leírnod, egyet sem. De a magyarokkal is akadtak problémáid.

"majdnem perfekt angoltudás"
Ezt a magyartudásodat látva erősen kétlem.
Esetleg a rengeteg szabad idődben művelődhetnél meg tanulhatnál is,láthatóan nagyon rád férne. Mert most csak egy magától elszállt nagyképű, félművelt, de nagyon buta idiótának tűnsz.

Viszont egy pszichológus pár évtizedig elfarigcsálhatna rajtad, mire emberhez valamennyire már hasonlító emberszabásút alkotna belőled.

Gery87 2020.03.31. 20:19:28

@Gamma Leonis:

Az is nevetséges és szánalmas amikor nők feminizmusba burkolva hatalmat akarnak és a férfiak félreállítását, egyenjogúságra hivatkozva....
Rengeteg nő van már vezető pozicióban...változott a világ, jobb lett? Nem...
Régen is voltak a háttérben pl uralkodók mögött munkálkodó, áskálódó, saját pecsenyéjüket sütögető nők.....ment az intrika ezerrel meg a szarkeverés....szeretők, kurvák....stb.
Nem kell félteni őket sem ha geciségről van szó.
A hatalomnak nincs neme!!!

Gery87 2020.03.31. 21:27:48

Egyébként meg nem igaz hogy a mai Y meg Z generáció nem akar gyereket!

Akar, csak nem 20 hanem 30 évesen, meg hát nem adottak a feltételek, ezek meg főleg anyagi feltételek lennének!
Az önmegvalósítás inkább a vastag nyugati középosztály egy részének
"hóbortja" és oka a gyermektelenségének!
+ az igények is nagyobbak...és a kilátások is ködösebbek....nem akar már a többség 20-30 évesen a panelba szülni 3 gyereket, gyári meló mellé, szar fizetés mellé, ez meg teljesen érthető azért!
Inkább 1 vagy 2 gyerek, de az kapja meg amit lehet...akkor ha már megvan...

persze hogy a kibaszott csóri "nigger" szaporodik, nem védekezik, igénye sincs rá, esze sincs rá....kultúrája se....meg nyugdíjról nem is hallott.....40-50 évesen elpatkol....persze hogy kell a 3 gyerek 16-20 évesen hogy mire "megöregszik" legyen aki hoz haza pénzt és gondoskodik róla....

Amúgy a nyugati világba került muszlimok, arabok stb sem csinálnak már 10 gyereket pont a nyugati szociális háló miatt!
mert mienk....az első generáció lehet, mert abba nőtt fel hogy kell....a fia, lánya a 8 testvér mellett már nem fogékony erre annyira....mert látja a nyugati életvitel lehetőségeit!

Gery87 2020.03.31. 21:27:52

@szánmonoxid:

Én azért ennél jobb kritikát írtam volna neki, ha már veszem a fáradtságot, ahelyett hogy az elgépelésein rugóznál meg lefélműveltezed (mintha te annyira műveltebb lennél...nem hiszem).
Nincs értelmes mondanivalód, minek írsz? hagyd a picsába.

-----

@gyalogbaka:

Van abban valami amit mondasz, meg te így élsz, neked ez jó, ez bejött....
De azért a feminizmusnak vannak (voltak) pozitív hozadékai: reflektáltak a világra (polgárosodás, erős középosztály,emberi jogok bővülése, munkaerőpiac átalakulása, "nukleáris család" stb...)

Ami ma van az már csak hisztérikus megélhetési vergődése a mozgalomnak a nyugati világban, (nincs miért küzdeni, mert megvalósult minden amiért anno harcoltak)....ez az -izmus feladat nélkül maradt...így kitalált magának feladatokat....ami jobbára fasság...és radikalizálódott!

Szerencsétlen, pech, hogy ez az individualista, "önmegvalósító" , fogamzásgátló, fogyasztói társadalomban a demográfiai válsággal együtt termékeny talajra lelt és katasztrofális öngyilkosságba hajt!

A muszlim hordákat meg majd meglátjuk:)

gyalogbaka 2020.04.01. 09:19:27

@szánmonoxid:
@Gery87:
Oh, nem kell engem védeni! Ha csak egy kicsit is jobban megnézzük amit írt, akkor láthatjuk hogy mekkora nulla és jelentéktelen amit ide okádott. Viszont aa maga módján mégis érdekes...
Amit láttunk, az az Alinsky "érvelés" klasszikus példája:
Ha a vitapartnered tényekkel és érvekkel hozakodik elő amit nem tudsz cáfolni, akkor támadd a személyét. Köss bele a szóhasználatába, helyesírásába/beszédhibájába, öltözködésébe STB, mindegy, a lényeg, hogy tereld a témát, ne a témán legyen a hangsúly, mert ott a tényekkel szemben nem nyerhetsz. Minél messzebb a tényektől és érvektől. Változtasd át a beszélgetést sárdobálássá, nevezd mindenféle lekicsinylő jelzőkkel, egyet ne tegyél: NE VITATKOZZ A TÉNYEKKEL. A személyén legyen a hangsúly, ne pedig azon amit mond.
Saul Alinsky zseniális zsidó írót kötelező olvasmánnyá kellene tenni. Ne érettségizhessen le senki aki nem olvasta el a kis füzetét "A civil szervezkedés ÁBC-je" címmel. Nálam a polcon díszhelyen van Ayn Rand Veszett világa mellett, ami szintén kötelező olvasmány kellene hogy legyen.
Na Gery 87 esetleg ismerősek ezek a remekművek, vagy félművelt tetszik lenni a zsidó alkotók történelmi jelentősségű műveit illetőleg, vagy esetleg nem olvas zsidó írókat mert antiszemita tetszik lenni? Látjátok, ilyen egyszerű támadni valakinek a személyét. Kolléga márisvékony jégre tévedt. Ha olvasta volna a fentebb említett írókat, akkor nem beszélne kreténségeket. Így viszont műveletlen. Ha pedig visszautasítja az írókat... akkor... csak nem anti...

Olyan szórakoztató az ilyen félművelteket szétszedni... :D

gyalogbaka 2020.04.02. 13:05:07

@Gery87:
@szánmonoxid:

Elnézést, elírás történt.
"Na Gery 87 esetleg ismerősek ezek a remekművek, vagy félművelt tetszik lenni"
Helyett
Na szánmonoxid esetleg ismerősek ezek a remekművek, vagy félművelt tetszik lenni
Olvasandó.
Sajnos én még mindig nem vagyok tökéletes, nem úgy mint egyesek.
Javaslom ebből a témából Orwell 1984 c. regényét.
Mert a tragikus hősünket nem végezték ki mikor támadta a nagy testvért. Az után végezték ki hogy megszerette, és imádta a nagy testvért. Mert a nagy testvér tökéletes. És csak miután beismerte tévedését; ölték meg. Mert különben mártír lett volna. A nagy testvérnek nincs hibája. Mert ha csak egy hibája is lenne, akkor esetleg elgondolkoznának a népek, hogy esetleg a naaaagy testvérnek másban sincs igaza... És azt nem lehet.
Ezért van a baloldalnak mindig mindenben igaza.
Mert a baloldal nem tévedhet. Mert akkor a hívek tálén elgondolkodnának. (Ez mondjuk érvényes a zórbán akciónyugdíjasaira is.)

Gery87 2020.04.02. 13:05:27

@gyalogbaka:

Mindent érzelmi alapon ítélnek meg az emberek, nem az a lényeg hogy amit mond a másik az igaz e vagy sem, vagy van e alapja...hanem hogy milyen "érzéseket" váltott ki belőle.
Így aztán ha "nem tetszik" neki amit írsz, mert nem összeegyeztethető a "világnézetével" , rossz érzéseket váltott ki belőle, akkor az jó nem lehet, igaz nem lehet, tény nem lehet....de ha mégis akkor is hülye vagy, meg nem tudsz írni:D

gyalogbaka 2020.04.02. 13:05:31

Kérdés a bloggerhez:
Feltétlenül szükséges ez az előzetes komment ellenőrzés? Annyi vállalhatatlan komment érkezett?
Mert amit én írtam, az egyesek szerint elég meredek, de mégis csont nélkül átengedted.
Szóval egy részről le a kalappal, másrészről ,eg kritika, mert rendkívül akadályozod a "vita" folyását.
Viszont legalább hóttbiztos hogy minden egyes kommentet elolvastál amit írtam, szóval ez is valami.

gaborszakacs 2020.04.02. 13:32:09

@gyalogbaka: Igen, ez alapból egy divatblog mindenféle társadalmi és kulturális kérdéseket is érintve. Muszáj moderálni és persze minden kommentet elolvasni, mert trágár vagy sértő dolgot nem engedhetek az oldalamra. A vita nagyon izgalmas, ezért engedtem be a teljes szöveget. :)