Logo Pic
Távolban lépkedő 2025. március 20.

Gyilkos-tó, Erdély

A környék és a Gyilkos-tó üdülőtelep közigazgatásilag Gyergyószentmiklóshoz tartozik. A 983 méter magasan fekvő Gyilkos-tó feltehetően úgy keletkezett, hogy 1837-ben a nagy esőzések következtében a Gyilkos-kő vagy Gyilkos-hegy oldalán felhalmozódott agyagos lejtőtörmelék lezúdult a völgybe, nekicsúszott a Cohárd délkeleti lábának és elzárta több patak folyását, úgy mint a Cohárd-patak, Likas-patak, Vereskő-patak, Lóhavas-patak, Juh-patak. Így keletkezett egy természetes gát, amely mögött a felgyülemlett víz elárasztotta a völgyet és az erdőt, ezért láthatjuk napjainkban a fatörzsek csonkjait a tóban. Herbich F. a Székelyföld híres geológusa 1838-ra teszi a tó keletkezésének idejét. Ekkor történt ugyanis az 1838. januári földrengés, mely februárban megismétlődött és elindíthatta a hegycsuszamlást. Kialakulásához többféle népi legenda és monda is tartozik.

202938361_625512912184482_4217902716036405033_n.jpgA tó eredeti neve Vörös-tó, melyet a belefolyó patakok vöröses színű hordaléka miatt kapott. A Gyilkos-tó név pedig onnan származik, hogy a legenda szerint, a fenti csuszamlás, az itt legeltető pásztorokat is maga alá temette. De én olyat is hallottam, hogy a név onnan eredeztethető, miszerint sokan akik beleugrottak a tó vizébe megmártózni, egyszerűen tragikus módon fennakadtak a vízből ki nem látszó fatörzseken.

201997925_625513075517799_7782043932633961530_n.jpg

202327776_625513192184454_7792512585856108410_n.jpg

202704721_625513042184469_1907013975403130362_n.jpgA tavat északon a Nagy- és a Kis-Cohárd, délnyugaton a Ló-havas, északnyugaton a Likas és a Kis-havas, északkeleten a Csíki-Bükk, keleten a Gyilkos-havas határolja. Kb 1 óra alatt tudjuk körbesétálni a piros kereszt jelzésen haladva. A Gyilkos-tó fölé emelkedik északon a Kis-Cohárd (1344 m) sziklája, ide is tehetünk egy túrát.

201993920_625513118851128_8844139198449433246_n.jpgA tó jelenleg visszahúzódóban van, az ide szállítódó és lerakódó tetemes hordalékmennyiség miatt már száz éven belül teljesen feltöltődhet, a visszamaradó kisebb tavak elláposodnak. Az 1955-ös mérések szerint kerülete 3090 méter, felülete 126 340 m², víztömege 680 000 m³, legnagyobb mélysége 10,5 méter. Az 1986-os mérések szerint kerülete már csak 2800 méter, felülete 114 676 m², víztömege 587 500 m³, legnagyobb mélysége 9,7 méter. Számítások alapján emberi beavatkozás nélkül 2080-ra a Gyilkos-tó teljesen eltűnik. A tóban jelenleg fürdeni, úszni, horgászni nem lehet.

202582553_625512968851143_3694392876507641145_n.jpgTöbbször jártam a tónál és egyszer körbe is sétáltam. A tó körül kialakult bazári hangulat, árusok, bódék, rengeteg kóbor kutya valóban nem idilli, de ez ellen nem tudunk tenni, ezen felesleges bosszankodni. Inkább élvezzük a csodás természetet. Természetesen a környék további látnivalóit is többször megtekintettem, ezekről is részletesen beszámolok a közeljövőben.

Vissza a címlapra
Távolban lépkedő
Sziasztok! A nevem Tóth Béla Antal és eltökélt célom, hogy a TÁVOLBAN LÉPKEDŐ nevű oldalamon keresztül részletesen bemutassam hazánk és a Kárpát-medence legtöbb látnivalóját, természetes és épített értékeit. Néha azért kilépek a korlátok közül és a Kárpát-medencéből is, hogy szintesítsem az életet. Tartsatok velem, ha szeretitek a várakat, kastélyokat, kúriákat, templomokat, kolostorokat, hegyeket, sífelvonókat, szurdokokat, tavakat, folyókat, vízeséseket, kilátókat, múzeumokat, emlékhelyeket és mindenféle látnivalót, valamint kíváncsiak vagytok ezek részletes ismertetőire. Aprólékosan bemutatok mindent, sok-sok fotóval megízesítve. Nincsenek kötöttségek, csak végtelen élmények.
Legjobban pörgő posztok
Cambiaso legalább egy hétre kiesett, Gatti visszatérhet
venember83 • 3 nap
A Bologna elleni mérkőzés
Apuleius • 5 nap
A Juventus új edzőt és sportigazgatót kereshet
Apuleius • 1 nap
Szünet előtt még behúz egyet. Krúbi: Spontán Kollabok (lemezkritika)
Recorder.hu • 18 nap
Yes, please. – a Sextile Budapesten is bemutatja új lemezét
srecorder • 2 hónap
Cikkek a címlapról
Ide vidd a kutyát strandolni!
    Állandó problémaköre a kutyásoknak, hová lehet menni pancsolni a kedvenccel. Mert igen, a nyár és a fürdés nekik is jár, sőt. Most hoztam egy menő listát nektek, kutyafuttában közlöm is, hogy rá tudjatok keresni igény esetén. A kutyabarát szolgáltatók közül természetesen nem maradhatnak ki a…
5+1 hasznos tipp a méhek napjára
A legelőtől az itatón át a tudatos mézvásárlásig.  1994 óta az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) kezdeményezésére április 30-án tartjuk a méhek napját! Mivel hazánkban sajnálatos módon alacsony a mézfogyasztás, a program nem titkolt célja a méz és a méhészeti termékek megismertetése és…
>