Linda Morvai • 11 nap
Bár intézményünk főépületének története több mint háromszáz évre nyúlik vissza, mégis kevés olyan nevezetes halottja van, aki e falak között halt meg. Persze ne feledjük, hogy a Károlyi-kert és a palotaudvar területén a régészek egy Árpád-kori temető maradványait tárták fel az 1940-es években, illetve azt se, hogy a 20. században többször használták ideiglenes temetkezőhelyként a területet, ahogy az a főváros számos más pontjáról is elmondható.
Komáromi Csaba palotatörténeti sorozatának legújabb darabjában, a halottak napja alkalmából írt kétrészes blogbejegyzésében a Károlyi-palota neves halottairól emlékezik meg.
Halálfej egy Károlyi-szarkofágról
A palotát 150 évig birtokló grófi család tagjai közül hárman haltak meg biztosan a Károlyi-palota falai között: Károlyi György, a felesége, Zichy Karolina és legidősebb gyermekük, a palotát hitbizományi jószágként öröklő Gyula.
Károlyi György (Bécs, 1802 – Budapest, 1877)
Károlyi György (Schrecker I. fényképészeti műterme, [1865], FSZEK Budapest Gyűjtemény)
Az épületet kisebbik bátyjától 1832-ben megszerző, majd fő rezidenciájának kiépítő Károlyi György éppen száznegyvenhét esztendeje, 1877. november 9-én hunyt el otthonában. Halálának oka súlyos betegség: szájüregi daganat volt, nyelvén rákos fekélyek alakultak ki, ezért utolsó napjaiban már alig tudott ételt venni magához.
„Midőn már tudta, hogy betegségének, mely nem szögezé ágyához, halálos kimenetele lesz, a nagy fájdalmakat keresztyéni türelemmel és megadással viselte”
– írja gróf Lónyay Menyhért, a Magyar Tudományos Akadémia akkori elnöke emlékbeszédében. Holttestét másnap délután – a hagyományoknak megfelelően – bebalzsamozták, megérkezett a dúsan aranyozott alpakkakoporsó. 11-én és 12-én a nagyközönség is megnézhette ravatalán a közmegbecsülésnek örvendő főrendet.
„A kapu alja feketébe volt vonva, az oszlopokon címerek, az udvarra nyíló nagy üvegajtón fekete alapon nagy fehér kereszt. A lépcső alján és tetején magas tartókban szeszlángok lobogtak, a lépcső és a falak feketével borítva, oldalt zöld növényzet, fenn az előcsarnok és több nagy terem szintén feketén kárpitozva, családi címerekkel, világító csillárokkal. E komor pompa mindenkiben fokozta a gyász érzetét. A márványteremben [a mai Díszterem – K. Cs.] volt kiterítve az öreg gróf, mely egy nagyfényű kripta benyomását tette mindenkire. A fekete posztóval bevont falak, a mennyezet, melynek közepén fehér ezüst csillag fénylett a gyászszínben; lenn a magasan álló, lépcsőzetes ravatal, melyen az elhunyt gróf volt kiterítve, fekete magyar ruhában, kezében kereszttel, egészen megfehéredett arccal; […] a zöld növények nagy csoportozata s a koporsó fejénél, a nagy fehér kereszt előtt, egy magas legyezőpálma, zöld ernyőt képezve a halott feje fölött – mindez a látvány meghatólag hirdeté, hogy mily gyásza van e palotának, mely negyven éven át sok fényt, örömet, hazafias tények elkövetését és egy példásan szép élet folyását látta”
– írja le érzékletesen a látványt a Fővárosi Lapok 1877. november 13-i száma.
A temetést a család az Entreprise des pompes funèbres céggel rendeztette. Az előző évben alapított, párizsi mintára működő első budapesti temetkezési vállalat megbízása a család nagyvonalúságát, nyitottságát és a hazai cégek iránti elköteleződését is mutatta. A költségek igen magasak voltak (3800 forint), ezenfelül a koporsó 1800 forintba került. A beszentelés költsége 1000 forint volt (Budapest, 1877. november 19.). A beszentelési szertartást november 13-án 11 órakor Haynald Lajos kalocsai érsek végezte, idézzük gyászbeszédét:
„S ez a hit az, mi e gyászravatal keltette borzalom és fájdalom közepette is az egyedüli vigasztalást képes nyújtani szíveinknek; a hit, hogy azon nagy férfiú, kinek hűlt tetemeit itt élettelenül elterülve látjuk, nem halt meg végképp számunkra: hogy él még ő, kit szerettünk és tiszteltünk életében, kit gyásztiszteletünkkel környezünk itt e koporsóban; hogy él ő, ki nem ily hidegen fogadott minket, valahányszor ezelőtt közeledtünk hozzá, hanem kedves mosolyra derült arccal, szíves üdvözlettel nyújtotta jobbját, s nemes modorával, kivilágló szép szándékaival és törekvéseivel tiszteletünket, szeretetünket vívta ki magának; hogy él még ő számunkra, ki nemzetünk egyik ékességének, főúri családjának díszét és méltóságát bölcs illemességgel megóvni tudta, s gondos szeretettel őrködött kedveseinek jóléte és boldogsága fölött.”
Károlyi György halotti címere (MNMKK MNM)
A korabeli beszámolók szerint a ravatalhoz olyan sokan járultak, hogy a rendőrség segítségét kellett kérni a rend fenntartásához. A szertartás alatt három palotateremben fértek el a gyászolók, képviseltette magát mindazon társadalmi szervezet, melynek alapításában és működésében a gróf közreműködött, a királyi pár is elküldte részvétnyilatkozatát báró Nopcsa Ferenc főudvarmesteren keresztül. Továbbá itt volt az országgyűlés két házának elnöke, számos képviselő, miniszter, főpap, főispán, egyetemi rektor és tanár, külhoni konzul, megyei és fővárosi tisztviselő, uradalmi gazdatisztek, és persze a jobbágyok, cselédek is nagy számban jelentek meg. A Budapest című lap 1877. november 15-i beszámolója szerint a gróf özvegye, a tőle 1849 óta különélő Zichy Karolina ekkor lépte át sok-sok év után újra a palota küszöbét:
„Az elfogódás fájdalmával borult térdre férje ravatala előtt s hosszú buzgós imát mondott, míg szemeiből könnycseppek ragyogtak. […] Az elhunyt férj huszonnyolc év előtt bezáratta a [grófné] szobá[já]t, s azóta nem nyitották fel azt. A grófné hangos zokogásba tört ki; a kis szoba láttára felújultak elmosódott emlékei, a fájdalom erőt vőn rajta, s elájult.”
A ravatal körüli hatvan koszorúból a családtagoké volt harminckilenc.
A koporsó lezárását követően, este különvonat vitte az ősi birtokközpontba, Nagykárolyba a gróf holttestét. Az elhunyt végrendelkezése alapján az ottani városi gyászünnepély elmaradt, s maradványait a nagykárolyi kegyúri templomból „minden pompa nélkül” szállították a kaplonyi kolostorhoz. A temetési szertartást Schlauch Lőrinc szatmári megyéspüspök végezte.
S hogy miért a fővárostól majd’ 300 km-re, Nagykárolytól 5 km-re lévő, a Károlyiak ősi nemzetségéről elnevezett Kaplonyba temetkezett? Mert Károlyi György ükapja, Károlyi Sándor, aki az 1719-ben felszentelt kaplonyi emeletes kolostort és templomot építtette – és bele ferences szerzeteseket telepített –, végrendeletében meghagyta, hogy leszármazói kötelesek azt fenntartani, és oda temetkezni. Az épületet 1834. október 15-én egy földrengés súlyosan megrongálta, ezért 1841 és 1848 között Károlyi György újjáépíttette Ybl Miklós tervei alapján neoromán stílusban. Ekkor épült meg a szentélyhez kapcsolódó új, falfülkékkel ellátott sírbolt. Egyik fia, Tibor 1892-ben felújíttatta az egész épületet. Közép-Európa egyik legnagyobb és legépebben megmaradt főúri kriptáját azóta is a ferences barátok őrzik, legutóbb 2010-ben temettek ide két családtagot, velük együtt már negyvenen várják itt a feltámadást. A kriptában a kilenc önállóan álló sírhely egyike Károlyi Györgyé; az az ezüsttel kevert, növényi ornamentikával díszített bronzszarkofág, mely a carrarai fehérmárványból készült keresztoltár előtt áll.
Károlyi Gyula (Pest, 1837 – Budapest, 1890)
Károlyi Gyula (Vasárnapi Ujság)
Az előző napi hírek még megboldogult Viktor öccse egyik lányának házasságkötéséről szóltak, másnap, 1890. november 23-án hajnali négy órakor Károlyi Gyula, az Aranygyapjas Rend lovagja 51 évesen szenderült örök nyugalomra a palotában. Halálának oka hasonló volt 13 évvel azelőtt elhunyt édesapjáéhoz: szintén nyelvrákban szenvedett már hosszú ideje. Halálakor körülötte voltak még élő négy fivére, húga, felesége és hat gyermeke, valamint 72 éves édesanyja is. A ravatal és a beszentelés körülményei szinte azonosak voltak az apjáéval.
„A ravatalt tegnap délelőtt állították fel az Egyetem utcai palota első emeleti nagytermében, melynek falait fekete drapéria fedi. A lépcsőzetes ravatalon gyertyák égnek, s a koporsó körül dísznövényekből egész kis liget van. A ravatalra és a fekete posztós falakra délután tűzdelték ki a családi címereket, s ugyanekkor nyitották meg a halottas termet a részvevő közönség számára. Az elhunyt fekete magyar ruhába van öltöztetve, s díszes érckoporsóban nyugszik”
– írta a Fővárosi Lapok 1890. november 25-i száma.
Károlyi Gyula gyászjelentése (MNMKK OSZK)
A király gyásztáviratot küldött, és az elhunyt megbecsültségét jelezte, hogy a gyászszertartáson megjelent az uralkodó testvéröccse, Károly Lajos főherceg mint a Magyar Vöröskereszt Egylet fővédnökhelyettese, ugyanis az elhunyt személyében az elnökét veszítette el a szervezet. Eljött a palotába továbbá Szapáry Gyula miniszterelnök, valamint miniszterek, főpapok, főispánok, megyei és fővárosi elöljárók, a Lovaregylet vezetősége (ennek is elnöke volt az elhunyt) a rokon arisztokrata családok képviselői mellett. A november 25-én délután háromkor kezdődő, mintegy félórás szertartást Samassa József egri érsek vezette. Este 8-kor indították a koporsót a Keleti pályaudvarra, ahonnan különvonat vitte a tetemet fél tízkor Nagykárolyba. A temetés szintén a kaplonyi kolostori templom családi sírboltjában zajlott november 28-án, ahol a szertartást Pelczer Lipót nagykárolyi plébános vezette. A gyásznép az elhunyt legfiatalabb öccse, Károlyi István nagykárolyi kastélyába vonult vissza. Tudjuk azt is, hogy a nagykárolyi piarista kisdiákok között részt vett a temetésen a 13 éves Ady Endre is.
A Károlyi-palota Károlyi Gyula halála után (Háry Gyula rajza, Képes Folyóirat – A Vasárnapi Ujság füzetekben, 8. kötet /Budapest, 1890/)
És ahogy az a család többi elhunyt tagjánál is lenni szokott, az engesztelő szentmisét a palotával szinte szemben elhelyezkedő egyetemi templomban tartották november 27-én 10 órakor, akárcsak az összes kegyúri templomban.
Károlyi Györgyné Zichy Karolina (Pozsony, 1818 – Budapest, 1903)
Özv. Károlyi Györgyné Zichy Karolina (dr. Koller udvari fényképész fotója, reprodukció Éble Gábor A nagykárolyi gróf Károlyi család leszármazása a leányági ivadékok feltüntetésével című könyvében /Budapest, 1913/)
Kétségkívül a palota legnépszerűbb lakójaként távozott az árnyékvilágból a szabadságharc utolsó élő legendájaként 84 évesen, 1903. január 30-án, délután kettő órakor. A rendkívüli és igen hosszú élettel megáldott asszony addigra eltemette nevezetes szerelmeit, Batthyány Lajost, Klapka Györgyöt, nővérét, Batthyány özvegyét, valamint férjét és három fiát is. Szellemi frissességét mindvégig megőrizte és kilenc heti betegeskedés után adta vissza lelkét Teremtőjének. A Pesti Hírlap február 1-i nekrológja így búcsúzott tőle:
„A viharokból, az ünnepeltetésből, az áldozatokból és lemondásból mind-mind bőven mért neki a sors, s nekünk kegyelettel kell szívünkbe zárnunk emlékét, mert hős volt a csapások közt, nagy a honszerelemben, fenséges a nemzet föltámasztásában.”
A gyászoló család nem csak József királyi hercegtől, az uralkodó lányától, Mária Valéria főhercegnőtől, vagy Stefánia özvegy trónörökösnétól kapott kondoleáló levelet, hanem a magát gróf Károlyi István barátjának valló VII. Eduárd brit uralkodótól, a palota egykori vendégétől is.
„Az Egyetem utcai Károlyi grófi palotában ma délután nagy volt a sürgés-forgás. Fogat fogat után állott meg a kapu előtt, amelyekből mély gyászba öltözött mágnásasszonyok és urak szállottak ki, akik eljöttek, hogy részvétüket fejezzék ki a gyászoló családnak. Az érkezőket gróf Károlyi István fogadta és vezette be az elhunyt grófnő hálószobájába, ahol holtteste egész éjszakáig feküdt a halottaságyon. A holttestet éjszaka az Entreprise-intézet emberei görögstílű szarkofágba helyezték és átvitték a szalonba, ahol ravatalra helyezték. A ravatalos termet nem vonták be feketével, hanem délszaki növényekkel és friss virágokkal gazdagon díszítették. A ravatal körül viaszgyertyák égnek, sárgás fényt vetve a nagyasszony arcára”
– írta a Budapesti Napló 1903. február 1-ji beszámolója.
Károlyi Györgyné gyászjelentése (MNMKK OSZK)
A holttestet aznap délután szentelték be, február 2-án fél 3-kor volt a gyászszertartás, melyet Kirner Károly, a belvárosi plébániatemplom apátplébánosa vezetett. A grófnő legkisebb fia, István búcsúkoszorúját az elhunyt kedvenc virágjából, ibolyából fonták. A Függetlenségi és 48-as Párt hatalmas babérkoszorúról gondoskodott, ahogyan Kossuth Lajos két fia is, ezzel köszönve meg a grófnő apjuk iránti holtig tartó szimpátiáját, s 1894-es temetésén való részvételét. Széll Kálmán hivatalban lévő miniszterelnök mellett két volt (Szapáry Gyula, Wekerle Sándor) és két jövendőbeli (Fejérváry Géza, valamint az elhunyt unokája, Károlyi Mihály) miniszterelnök is részt vett a rendezvényen, valamint számos miniszter és országgyűlési képviselő, sőt az egyetemi ifjúság is képviseltette magát. A lezárt koporsót a Keleti pályaudvarra vitték, ahonnan különvonattal szállították tovább Nagykárolyba. Másnap reggel 9-kor már Kaplonyban volt, ahol a 10 órakor kezdődő szertartáson vehettek tőle végső búcsút a gyászolók. A Toldi Péter helyi ferences „kiérdemült hitküldér” vezette búcsúztatás végeztével kísérték a beszentelt hamvakat a fali sírfülke magányába.
A palota a gesztenyefákkal, 1910 (FSZEK, Budapest Gyűjtemény)
A Károlyi család hagyományai közé tartozott, hogy minden elhunyt tagjának emlékére egy-egy gesztenyefa-csemetét ültettek annak halálakor. Intézményünk főépületének udvarán ma nyolc gesztenyefa hullatja éppen leveleit, jelezve, hogy a Károlyiak dicsősége örök, s szellemük ma is köztünk él.
Komáromi Csaba
