Logo Pic
Apuleius 2024. július 02.

Közel a megegyezés Thuram ügyében

thuram_khephren_nice.jpgAz olasz sajtó értesülései szerint Khéphren Thuram egy lépésre került attól, hogy a Juventus játékosa legyen, s akár már a héten lezárulhat a fiatal középpályás ügye. Fabrizio Romano arról számol be, hogy a torinói klub emelt korábbi ajánlatán, 20 millió eurót, valamint bónuszokat kínált Thuram játékjogáért, s így a felek közel állnak a megállapodáshoz.

Maga a játékos már korábban személyes megállapodásra jutott a Juventusszal, s a híreket Romeo Agresti és a Calciomercato.com is megerősíti, arról írva, hogy a 23 esztendős Thuram bónuszokkal együtt mintegy 25 millió euro fejében válthat majd klubot.

Thuram jelenlegi szerződése jövő nyáron jár le az OGC Nice együttesénél, s ez teszi lehetővé, hogy a Juventus viszonylag alacsony átigazolási díj mellett szerződtesse a francia középpályást.

Thuram 2001 márciusában Olaszországban született, néhány hónappal azt megelőzően, hogy édesapja, Lilian Thuram a Parma csapatától a Juventushoz igazolt.

Vissza a címlapra
Juventus FC blog
Minden, amit a Juventusról tudni lehet: friss hírek, pletykák, nyilatkozatok, összefoglalók, elemzések, átigazolások, történelem. Forza Juve!
Legjobban pörgő posztok
Magas alkoholtartalmú (strong) sör teszt
Linda Morvai • 10 nap
Időkapszula: NB I. 1984/85 Tavaszi zárás - Edzői gyorsmérleg 2.
maribor_ • 6 hónap
A védősorba is erősítéseket tervez a Juve
venember83 • 4 nap
Nagy csokoládés jégkrém teszt
Linda Morvai • 11 nap
Chiesától akár kedvezményesen is megválna a Juve
venember83 • 3 nap
Cikkek a címlapról
A PENDRAGON LEGENDA
A magyar irodalom tragikus sorsú tehetsége, Szerb Antal (1901–1945) 1930-ban Párizsban kezdte írni A Pendragon legenda című misztikus regényét, amely két évvel később jelent meg először. Bár az irodalomtörténészek nem ezt tartják legjobb és legjelentősebb művének, az olvasók körében évtizedek óta…
109. Az érseki Líceum múzeuma
    Az egri Líceum több mint 250 éves története nagyon sok érdekes epizódot tartogat az érdeklődők számára. Az egyetemi oktatásban, az építkezés tervezésében, kivitelezésében, az épület művészi díszítésében kiváló gondolatok megvalósulását és üzenetét érzékelhetjük ma is a Líceumban sétálva. Ezen…
>