A 2026-os őszi-téli bemutatón Anthony Vaccarello a Saint Laurent örökségének egyik legerősebb motívumát állította középpontba: az erős, öntudatos nő alakját. A francia divatház kifutójára a szmokingok új arányokkal tértek vissza, a csipkék és a festői színek pedig egy olyan kollekciót rajzoltak ki, amely egyszerre tisztelgés a múlt előtt és határozott lépés a jelen felé. Fényűző és elegáns világ ez, egy élő divatuniverzum, ahol a műalkotások és a couture minőségű ruhák szinte egymásba olvadtak.

A párizsi Jardins du Trocadéro területén felépített elegáns bemutatótérben rendezte meg a Saint Laurent a 2026-os őszi-téli bemutatóját. Az Eiffel-toronyra pazar kilátás biztosító helyszín és annak faburkolatai, na meg a sejtelmes hatású, konyakszínű köd Yves Saint Laurent és Pierre Bergé lakását (55 Rue de Babylone) idézte meg. A „fényűzés” szóval írta le Anthony Vaccarello a legendás páros otthonát, utalva a kulturális és művészi sokszínűségére és arra a számtalan műalkotásra, személyes tárgyra, csecsebecsére, amely a 2009-es árverésen szétszóródott a nagyvilágban. Ezeket a darabokat sokáig felbecsülhetetlen értékűnek tartották, mégis közel 400 millió dolláros bevételt hoztak az aukció után Pierre Bergé alapítványa számára.

1970-ben Yves Saint Laurent és Pierre Bergé egy 600 m2-es, kertre néző kétszintes lakásba költözött az 55 Rue de Babylone-on. Itt állították ki a különleges és rendkívül sokszínű gyűjteményüket.

Ez az otthon nem egyszerűen fényűző háttérként szolgált Yves Saint Laurent életében, hanem inkább egy élő, lélegző alkotótér volt a divattervező kreatív vállalkozásaiban. Amikor Saint Laurent megvásárolt egy Henri Matisse-festményt, hamarosan megszületett egy Matisse ihlette ruha is; amikor Pierre Bergé megszerezte Francisco Goya 1791-es képét, a Luis María de Cistué y Martínez portréját, Saint Laurent a spanyol arisztokrata rózsaszín övét egy 1983-as masnis estélyi ruhában értelmezte újra. Igaz, a híres Mondrian-ruha esetében a történet fordítva alakult: a festmények csak később kerültek a világhírű művészpár gyűjteményébe. Mindez ugyanannak a kreatív párbeszédnek a része volt, ami a művészet és a divat kölcsönös inspirációjának példája.

Anthony Vaccarello azonban egészen másképp nyúlt a legendás lakás emlékéhez. A teret szinte teljesen kiürítette és „a lehető legtisztább formájában” idézte meg azt. Egyetlen tárgy maradt meg, egy ókori sportoló törzsét ábrázoló márványszobor. Az eredeti szobor egyébként az I-II. századból származik, Vaccarello változata azonban mindössze néhány hetes, egy monumentálisra felnagyított remekmű, ami filmes léptékű elemmé vált a párizsi fashion show-n.

Idén 60 éve, hogy Yves Saint Laurent az első női szmokingját bemutatta. Ez egy olyan társadalmi forradalom kezdete volt, amely a nőket a férfiakkal való egyenlőség érvényesítésében támogatta. Ma, 2026-ban a fekete szmoking jelentése mit sem változott, továbbra is a radikális eleganciát képviseli, illetve újraértelmezi a női erőt és a magabiztosságot.

Anthony Vaccarello Saint Laurent-ről alkotott víziója sosem egyszerű. Szezonról szezonra új rétegekkel bővíti azt, ezért a fényűző kollekciót a ház női öltözködésének egyik legtisztább jelképével, a szmokinggal nyitotta meg. A legendás Le Smoking új arányokkal tért vissza: ékvállas, árnyékos sziluetteket láthattunk, amelyek közvetlenül a bőrön siklottak. „Nagyon folyékonyak, bélés nélküliek, egyfajta konstrukció, amely számomra is új” - mondta Vaccarello ezekről a szettekről. A színpalettája pedig az elegáns megjelenéshez igazodott: a fekete és a majdnem fekete árnyalataiból indult ki, a sötétkéken és a mázas gesztenyebarnán át a mély, sűrű tónusokig ívelt.

Vaccarello azzal kezdte a kollekciót, hogy a kemény formákat lágyabbá tette, majd azzal tette teljessé, hogy a lágyságot keménnyé alakította. A különböző mintázatú csipkéket szilikonnal vonta be, így újfajta tartást adott nekik. A hatás pedig olyan lett, mintha a fehérneműk törékenysége páncéllá változott volna: „Nincs benne puhaság” - fogalmazott egy interjúban a tervező, majd hozzátette: „olyan, mint egy második bőr.”

A gyűjtemény színei igazán festőiek voltak, a nyers umbra, a poros kék és a mély, vörösesbarna Caput Mortuum árnyalatai váltakoztak. Néhány modell gazdag, reneszánsz hangulatú szőrmekabátot viselt, az aljuk kristályszerű csatokkal lett lezárva, amelyek fölött a modellek arca gyöngyként emelkedett ki. A cipők hegyes orra hosszan megnyújtotta a sziluetteket, mintha egy-egy divatillusztráció lépett volna elő a tervezői papírról, mintha egy-egy Saint Laurent-fantázia változata kelt volna életre.

A teljes ruhasorozat szépen tükrözi azt az arány- és perspektívaváltást, amelyet Anthony Vaccarello hozott és továbbra is következetesen visz a Saint Laurent élén. Munkáiban mélyen benne él a Saint Laurent-ről alkotott víziója és az inspirációs forrása. A bemutató után a nemzetközi divatsajtó az ékszergalamboktól kezdett cikkezni. A modellek fülcimpája körül fémből és kristályból készült madárfigurák csillogtak. Felmerült a kérdés, hogy ezeket Pablo Picasso vagy Georges Braque művészete ihlette, Vaccarello gyorsan helyretette a dolgot: „Nem, Pablo Picasso” - mondta a designer, majd hozzátette: „Picasso egyenesebb, Braque kerekebb.” Érdekesség, hogy a figurák csőrének végéről egy galambvér-rubinvörös csepp függött...

A modellek erős sminket viseltek, ezzel a régi idők Saint Laurent-nőinek drámai karakterét idézték meg. Minden pillanat és minden mozdulat finom utalásnak tűnt a ház vizuális jellemzőire. Roppant összetett kódrendszerek és igazán gazdag jelentésmezők voltak jelen. Utalás utalásra, réteg rétegre épült.

Yves Saint Laurent nőkről alkotott víziói soha nem a törékenységről szóltak. Ezért Anthony Vaccarello nőalakjai is erőt és magabiztosságot sugároznak. Ezt az érzést pedig címeres díszekkel, koronára emlékeztető ékszerekkel vagy éppen - paradox módon - szeszélyesen elegáns szabásvonalakkal hangsúlyozott ki a designer.

„Azok a nők, akik ezekben a mesés színekben, a fényűzésben és a csipke gazdagságában öltöznek” - jegyezte meg Vaccarello, „ők a legfontosabbak.”

Egyértelmű, hogy a Saint Laurent-nők nem dísztárgyak. Nem a múltból megidézett relikviák, nem a legendás párizsi lakás tágas tereit kitöltő dekorációk. Sokkal inkább a Saint Laurent-univerzum élő örökösei, a múlt szellemiségének fényűző, modern megtestesülései. „Hatalmat adni a nőknek” - fogalmazta meg a célját Vaccarello. Hatalmat mutatni egy szmokingban ma talán már természetes dolog. De egy áttetsző csipkeruhában? Na, az a valódi mestermunka.

Fotók: Musée Yves Saint Laurent Paris / Saint Laurent Official

Ha tetszett a bejegyzés, akkor kövess a Facebookon ITT, az Instagramon ITT és a TikTokon ITT!