Test, tér, felület – Pierpaolo Piccioli új korszaka a Balenciagánál

2025. október 18. - gaborszakacs

A levegő, a test és az anyag közötti tér új jelentést kapott Pierpaolo Piccioli első Balenciaga kollekciójában. A 2026-os nyári gyűjtemény bemutatója a súlytalanság és a spiritualitás szimfóniája volt, amelyben a szabás mint filozófia, a mozdulat mint hitvallás jelent meg. Piccioli nem másolta Cristóbal Balenciaga jól ismert alkotásait, hanem újrafogalmazta a művész gazdag szellemi hagyatékát, így a múlt árnyékából egy új korszak fénye rajzolódott ki.

Cristóbal Balenciaga selyem gazarból készült haute couture esküvői ruhája egy hozzáillő kalappal 1967-ből. A legendás fotó a divattervező közeli barátja, a magyar származású művész, Tom Kublin munkája. A Balenciaga új kreatív igazgatója, Pierpaolo Piccioli ezt a képet osztotta meg a közösségi oldalain, hogy felhívja a figyelmet a készülő kollekciója legfőbb inspirációs forrására, a patinás divatház páratlan szellemi örökségére és időtlen esztétikájára.

„A Balenciaga tisztaságot és nyugalmat kölcsönöz az anyagoknak, amit semmi sem zavarhat meg [...] Nincs a földön ilyen fiatalos és gyönyörű esküvői ruha – Balenciaga elefántcsont színű gazart faragott váll körüli fejdísszel, feszes, hosszú, ovális uszállyal; elöl a ruha egyenesen hullik az apró ujjakból.” – Vogue, 1967. július

Pierpaolo Piccioli művészi ajánlója a Balenciaga 2026-os nyári ready-to-wear kollekcióhoz

Pierpaolo Piccioli a súlytalanság, a levegő, a test és az anyag közötti tér érzését kereste, amikor megfogalmazta azt a megfoghatatlannak tűnő varázslatot, amelyet egykor a Balenciaga lényegeként emlegettek. Ebből az érzésből született a patinás divatház 2026-os nyári kollekciója.

„Test, tér, felület.” Ez a három szó lett Piccioli mantrája, amikor Cristóbal Balenciaga örökségén gondolkodott. Egy olyan örökségen, amely egyaránt fenséges, misztikus és sokak számára megkérdőjelezhetetlen. „Mint minden tervező, én is kívülről ismertem Cristóbal munkásságát – de amikor bevezettek az archívumba, és először láthattam, megérinthettem a ruháit, rájöttem, hogy valami egészen különlegesnek vagyok tanúja” – mesélte Piccioli a bemutató előtt.

A tervező a Balenciaga központjában, a párizsi Hôpital Laennec épületében debütált az első kollekciójával. Ez több dolog miatt is egy szimbolikus helyszín, hiszen a divatház hamarosan visszaköltözik az Avenue George V-re, ahol az 1968-as bezárásáig az eredeti műhelyek működtek. Mindamellett Demna 2015 és 2025 közötti kreatív igazgatóként eltöltött időszakáról nyílt kiállításnak is a 40 rue de Sèvres címen található történelmi jelentőségű komplexum adott otthon, erről a nagyszerű tárlatról ITT olvashattok részletes beszámolót a blogon.

Bár Cristóbal sosem dolgozott kórházban, a helyszín mégis mélyen "balenciagás". Gondoljunk csak a sebészi precizitásra, amely a vágásaiban és a szabásvonalaiban megjelent. A Balenciaga-sziluett mindig a női test újraformálását jelentette, egyfajta ünnepi szertartást, amelyben a szabás és az elegancia találkozott. Piccioli sem véletlenül választotta a kórház kereszt alakú központi termét, ugyanis itt a spiritualitás és a struktúra, a test és a transzcendencia egyesült.

Picciolit 2025 májusában nevezték ki a maison kreatív igazgatójává, az azóta eltelt időszakban kellőképpen elmélyült a Balenciaga-archívumban. Célja nem pusztán a múlt felidézése, hanem a ház ideológiájának újraértelmezése volt. Nem akart egy Cristóbal előtt tisztelgő kollekciót létrehozni, nem akarta utánozni őt, sokkal inkább egy új, mai jelentést szeretett volna adni a kreációinak. Így az első gyűjteménye a Balenciaga történetét öleli át, megmutatja, értelmezi és átértelmezi a jövő számára.

A ruhasorozat középpontjában egyértelműen a test áll. „Amikor egy Balenciaga-ruhát látsz, még ha távol is van a testtől, akkor is érzed a test jelenlétét” – magyarázta Piccioli a Vogue-nak adott interjúban. A kollekció ezt a láthatatlan közelséget fordította át mozgássá és térélménnyé. A levegő, a súlytalanság, a forma és az anyag közötti kapcsolat új nyelvet kapott, a klasszikus balenciagai ideált kortárs jelentéssel ruházta fel.

A kollekció nem volt a hagyományos értelemben vett hommage, ám Cristóbal Balenciaga szellemisége minden részletben átszűrődött. A nyitó look az 1957-es, sokat vitatott zsákruha újraértelmezése volt. A vállról leomló, szabad formájú ruha, amely a '60-as évek trapézsziluettjeit idézte, a darab meghatározta a modern öltözködés alapformáit is. Piccioli ezt „neo-gazarból”, Balenciaga 1958-ban megalkotott ikonikus anyagának kortárs, innovatív változatából készítette el. Bár ugyanaz az érzékenység és finomság, ám az összetétel már sokkal modernebb.

Az építészíti formavilág mellett a díszítés szerkezeti funkciót kapott. A virág- és indamotívumok, a textúrált hímzések és az anyagtollak újraformálták az arányokat, a rövidített felsők szoborszerű, holdszerű formát kaptak. Piccioli Balenciaga módszertanát a teljes ruhatárra kivetítette. A kifutón láthattunk laza nappali viseleteket, többek között bomberdzsekiket és bő szárú culotte-eket, az esti viseletek a lehető legabsztraktabb geometriába burkolták be a női testet.

A kollekció finoman kapcsolódott a ház régi és új történetéhez. Piccioli tisztelgett Nicolas Ghesquière előtt, amikor újra kiadta a 2001-es City táskát, amelyet ezúttal egy bőrdzsekivel és egy újszerű chino nadrággal kombinált. Demna ikonikus, napellenzőre emlékeztető visor napszemüvege is megjelent a kifutón, Piccioli kristálydiadémmal és platformos szandállal társította, így a mindennapi viselet és a high fashion egyfajta szakrális ütköztetéseként jelent meg.

A színekben a Balenciaga-szigor dominált. Fekete és fehér, persze monasztikus tisztaságban, néha megtörve egy-egy vibráló árnyalattal. Szerencsére megjelentek a Piccioli-világ árnyalatai is, a jáde, a korall, a vérvörös és az élénk citrusos sárgászöld, ezek lüktetése finoman visszautalt a Balenciaga-archívum expresszív tónusaira.

„A mozgás, a vitalitás, a lélegzet – ezt akartam újra felfedezni” – mondta Piccioli, aki párizsi debütálásával egyszerre ideológiai és szakmai tapasztalatait is kifejezte a kollekcióval. Vízió? Módszer? Vagy csupán az élethez való hozzáállás transzformálódott a textilíák nyelvén? Talán mindegyik, mindenesetre engem meggyőzött.