Jenson Button és Zséda randevúja

2015. július 25. - gaborszakacs

Jenson Button Forma 1-es pilóta egy narancssárga McLaren 650 S Spider autóval repítette Zsédát egy belvárosi szórakozóhelyre csütörtök este. A hírességek közösen kampányolnak az ittas vezetés ellen.

untitled_7_of_20.jpg

Valódi angol úriemberként érkezett a partira egy mesés narancssárga McLaren 650 S Spiderrel Jenson Button, aki Zséda alkalmi sofőrjeként mutatkozott be a magyar sajtó képviselői előtt. Rendkívül barátságosnak és udvariasnak tűnt, magas, vékony alkatával pedig kiemelkedett a tömegből. Zséda mosolyával és piros koktélruhájával nyűgözte le az est résztvevőit. A hőség ellenére mindketten hősiesen állták a vakuk villogását.

 - Mondanom sem kell, hogy biztonságban éreztem magam mellette. Jenson elmondta, hogy boldogító emlékeket ébreszt benne Budapest, mivel itt aratta első futamgyőzelmét. Kedvesen érdeklődött a koncertjeimről és a családomról, a kisfiamról is. Arra is adódott mód, hogy ő is mondjon pár szót a párjáról, és aztán a színpadon már a nagyközönség előtt folytatódott a beszélgetés - számolt be a kulisszatitkokról az énekesnő.

Idén ünnepli tizedik évfordulóját a Johnnie Walker „Join the Pact - Soha ne igyál, ha vezetsz” elnevezésű kezdeményezése Magyarországon, melyhez eddig 25 ezren csatlakoztak személyesen vagy Facebookon. Zséda az ittas vezetés elleni küzdelem támogatójaként, a felelős alkoholfogyasztás nagyköveteként csatlakozott a kezdeményezéshez. A program 2015-ös célja, hogy további 10 ezer ember tegyen személyes ígéretet arra, hogy soha nem iszik, ha vezet. Zséda úgy véli, ez a kampány és Jenson Button, a McLaren Honda Forma 1-es csapat pilótájának személye is hozzá fog járulni ahhoz, hogy Magyarországon is minél többen gondolják úgy, csak felelősségteljesen ülnek az autóba és mennek az utakra.

Jenson Button az este végén olyan hazai hírességekkel készített közös képet, akik támogatják a kampányt. A rendezvény házigazdája, Baronits Gábor mellett feltűnt Pataki Ági, Kocsis Tibor, Tolvai Renáta, Győrfi Pál, Wolf Kati és Kulcsár Edina is.

untitled_16_of_20.jpg

Fotók: Kornel G / Gabor Szakacs Blog

Megtalálsz a Facebookon is: https://www.facebook.com/gaborszakacsblog

A bejegyzés trackback címe:

https://gaborszakacs.blog.hu/api/trackback/id/tr617650966

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.